Blog

Nehezen kezelhető gyermek

2013.04.26 09:19

2 alkalommal jártam egy kis páciensemnél, mert nem akar elindulni 18 hónaposan. Az első kezelésnél a gyermek extrém módon sírt, ellenállt /már a belépésemkor is üvöltött, amikor még nem tudta mi fog következni/. Azt gondoltam nem fogom tudni így kezelni, mert 15 évnyi munkám alatt még nem találkoztam ennyire ellenálló gyermekkel.  A gyermek egyébként minden idegen embertől, vagy idegen környezetben nagyon sír, a szülők elmondása alapján /itt felvetődhet nem mozgásos probléma is/. Második alkalommal viszont az a meglepetés ért, hogy a gyermeknek aki ismételten nagyon sírt, mindíg elmondtam részletesen mit fogunk csinálni, hova tesszük a lábát, mi következik. Ennek hatására, bár nem tudni mennyit értett meg a gyermek, vagy csak érezte a dolgokat, a sírása megváltozott, enyhült az ellenállása, sőt sírás mellett is éreztem, hogy besegít a gyakorlatokba, dolgozik! Már nem gondolom úgy, hogy értelmetlen lenne a kezelés. Az első, számomra hatástalannak tűnő kezelés után is tapasztaltam másodjára javulást, erődödött a gyengébb oldala, mert ez az oka, annak, hogy nem indult még el. Szóval reménytelennek tűnő dolgokból is ki lehet hozni jó dolgokat. Minden gyermek más, neki arra volt szüksége, hogy mindent elmondjak neki kezelés közben, akkor is ha sír!

—————

Oldalgyengeség vagy vongálódott plexus brachialis /megrándult karidegfonat/?

2013.04.16 21:00

Ma egy kislányt kezeltem, aki nem akar forogni és gyengébb a bal karja, támasztásnál nem használja megfelelően és forgatásnál sem tudja kihúzni. Mindezt normál izomtónus mellett tapasztaltam. Nem értettem, mi okozza a prolémát, problémamentes anamnézis és normál tónus mellett. Az édesanya elmondta, hogy az ő egészségügyi problémája miatt /elvérzés veszélye/ sürgették a szülést. A szülésznő azt közölte az édesanyával, hogy szerinte lóg a gyermek bel keze, ezt az anya is tapasztalta, de mire a kórházból pár nap múlva kijöttek már nem volt jele semmilyen idegsérülésnek. Emiatt O2 hiány nem volt, viszont megránthatták a gyermek karját a szülésnél az anya védelme érdekében. Véleményem szerint, csak meghúzódott, megrándult a karidegfonat, ami aztán, /mivel a lágyrészben mikrosérülések is lehetnek ilyenkor/, fájdalmas lehetett a gyermeknek, ezért kevésbé használta. Ez bőven elég egy asszimetrikus mozgáshoz, oldalgyengeséghez. A szerencse, hogy az ilyen típusú oldalgyengeséget hamar meg lehet oldani!

—————

Feszes vagy laza?

2013.04.11 21:42

Kezelek egy nagylányt, aki lábujjhegyen jár. Csecsemőkorában nem vettek észre semmit. Most azért kezelem, mert feszes tricepszet /vádli izomzat/ és adduktorokat /combközelítő izmok/ találtam nála, és bár már nagylány, kicsi az esély a javulásra, de próbáljuk elkerülni, vagy későbbre tolni a műtét idejét. /pici javulást már elértünk, szaladni is tud talpon, de még mindíg sokat van lábiujjhegyen/. Tegnap észre vettem, hogy a kéz ujjai viszont túl lazák, extrém izületi terjedelemmel. Tapasztalataim alapján, kicsit összezavarodtam, mert olyat még nem láttam izomtónus-zavarok esetén, hogy laza kezek és feszes lábak, kevert izomzatnál is a nyak és váll laza, de mind a 4 végtag feszes. Hemiparesisnél a fél oldal feszes, de feszes lábak mellett laza karral még nem találkoztam. Ekkor bevillant: megkértem anyukát mutassa az ujjait, és lám! neki is extrém módon hátrahajló ujjai vannak. Következtetésem: A kislány laza izomzata egy öröklött kötőszövetes lazaságból adódik, és a tónuszavar pedig csak a lábakra korlátozódik, amelyek feszesek. Öröklött lazaság esetén, azonban nincs mozgáslemaradás, vagy oldalasszimetria, illetve egyéb tünet. Laza izom esetén mindenképp forduljunk szakemberhez, ne fogjuk az örökletességre /sok szülő szeretné erre fogni/, aki megvizsgálja milyen egyéb tünetek vannak, illetve kóros e a lazaság. A triceps surae az achilles ínrben végződve tapad a sarokcsonton, ezt illusztrálja a következő kép.Ez a lábujjhegyen járás leggyakoribb oka.

—————

Hunor

2013.04.06 11:47

Tegnap voltam Huninál, már csecsemő kora óta kezelem. Mozgássérülése a súlyos kategóriába tartozik, megtűzdelve epillepsziával, nagyon gyenge látással /ami szintén hátráltatja a mozgásfejlődést/, sok-sok műtéttel a háta mögött /pl. shunt beültetés, amit többször kellett műtéti úton korrigálni/. Már kezdetben sem tudtam mit ígérni a szülőknek, de soha nem adtuk fel, sem a szülők, sem én. Az első évben sajnos a sok műtét miatt nagyon keveset tudtam kezelni.

Mára óvodás, nagyon sok munkával a háta mögött, forog, kúszik, mászik / könyöksínnel szabályosan, és anélkül is tud rövid ideig szabályosan, egyébként hajlított könyök mellett/, egy-két alkalommal a kád mellett kapaszkodva felállt, vezetve jár, kerettel egyedül is tud pár lépést tenni. Vidám, mosolygós, van humora, és kezd beszélni, egyre többet és többet. Az anyuka nem csak azokat a gyakorlatokat végezte vele otthon amit házi feladatként kapott, hanem nagyon ötletes megoldásokkal késztette egyre több és több mozgásra Hunit. Amellett, hogy elfogadta Huni állapotát, az egész család nagyon nagy szeretettel veszi körül, nem keseregnek rajta, hanem megpróbálják belőle kihozni a legtöbbet. Magam is  számtalanszor meglepődöm azon, hogy olyan dolgokat is tud Huni, amit nem is feltételeztem:-)! Az anyuka egyik szenzációs ötlete volt a mászásnál a szétcsúszó lábak problémájára: összevarta a rugalmas farmernadrágot a két láb között, így mászott Huni otthon és hamarosan már összevarrt nadrág nélkül sem csúsztak szét a combjai /kezelésnél nem ebben mászattam/. A képen nem véletlenül áll a tv előtt, mese nézés közben szébe sem jut, hogy állnia kell! Most a legfontosabb feladatunk, hogy minél többet álljon, járjon, függőleges helyzetben legyen.

Pozitív hozzáállás, kiegyensúlyozott gyermek, kreatív szülő, nagyon jó eredmény, persze sok-sok munkával!

—————

Mitől függ a gyermek mozgásfejlődésének üteme/gyorsasága

2013.04.04 07:53

Mind az egészséges, mind az egészségestől eltérő mozgásfejlődés esetén, a fejlesztésektől és a mozgásprobléma okától függetlenül még sok más dolog is befolyásolja a fejlődést. Ezek között említeném a szülő pozitív vagy negatív hozzáállását, a szülő és a gyermek lelki állapotát, a gyermek jellemét, a körülményeket, egyéb betegségeket /szívbetegség, epillepszia, klórházban töltött idő, értelmi képességek/ stb....

A felsoroltak közül a gyermek jelleme fontos momentum, hiszen ebbe tartozik az akarat, akaratosság is, amely itt pozitív tényként jelenhet meg. Tapasztalataim alapján kétféle gyermek létezik. Küzdő játékos, aki addig küzd amíg nem sikerül valami és akinek minden jó úgy ahogy van, Ő a biztonsági játékos, aki akkor fogja megcsinálni a mozgást amikor az már biztosan megy. Az akaratosabb gyermek mozgásfejlődése gyorsabb, míg a kevésbé akaratosaké lassabb. Természetesen egészséges mozgásfejlődés esetén mindegy melyik kategóriába tartozik a gyermek hiszen tág határok között /több hónap különbség is lehet/ is normál a fejlődés menete, pl. van aki 7 hónaposan mászik, van aki 11, vagy 10 hónaposan önállóan jár, a másik gyermek "csak" 15 hónaposan. Ez azt jelenti, semmi hátránya nem lesz a lassabban fejlődő gyermeknek, a lassabb ütemű fejlődésből /ettől még sportoló is lehet belőle-bár nem ajánlom a versenyszerű sportot:-)/. Itt megjegyezném: ne hasonlítgassuk gyermekeink mozgásfejlődését a másikéhoz, és ne erőltessük a gyorsabb fejlődést, a természet tudja mikor alkalmas a gyermek a mozgásra. Fejlesztésnél persze segít ha a gyermek akaratosabb, jobban segíti a munkát, de ne keseredjen el az a szülő sem akinek lassabban fejlődik a gyermeke, ott is lesz eredmény csak nem 1-2 alkalom után, hanem mondjuk 5-6. Az a lényeg, igen, befolyásolja a fejlődést a jellem a fent leírtak alapján. A neten keringő szülők által leírt fejlődésmeneteket ne vegyük figyelembe, ne hasonlítsuk hozzá gyermekünket.

Lelki beállítódás: Mozgásprobléma esetén, mind a szülő, mind a gyermek lelki állapota /ami ugye összefügg/ befolyásolja a fejlődést. Segítené a munkánkat, ha elsősorban a szülő rendezné lelki állapotát /el nem fogadás, hárítás /nincs is probléma/, reményvesztett állapot, depresszió stb.../, mert az nagyban segítené a fejlesztést, a pozitív hozzáállás segíti a gyermek és a fejlesztő szakember munkáját. Tudom, nem könnyű, de próbálkozni kell, kinek-kinek mi a megoldás /pl.pszichológus, kineziológia, beszélgetés a családdal, barátnővel, stb..../. Ez egy külön blogot is megér majd.

A betegségek: természetesen lassíthatják a fejlődést/fejlesztést, ezt nem tudjuk befolyásolni.

—————

A roller

2013.04.02 09:13

Az ünnepek alatt, kis ismerősömmel rollereztünk. Rájöttem, hogy a rollerezés nem is olyan egyszerű és terápiás célokra is ajánlott nagyobb gyermekeknek. Azt tapasztaltam, hogy amelyik lábamat a rollerre helyezem, azon az oldalon a farizmoknak és a combizmoknak, nagyon erősen kell  tartaniuk. Másnap izomlázam lett:-) Ajánlom ezt visszamaradt oldalkülönbség esetén a gyengébb láb erősítésére, valamint a lábakat váltva használva, általános erősítésre és egyensúlyfejlesztésre, anyukáknak testedzésre:-)

A fenti kép illusztráció: régebben is szerettem rollerezni, csak akkor nem terápiás célból űztük ezt a sportot:-)

—————

Ferde fejtartás/ültetés problémája: mindkettő idegrendszeri zavar nélkül!!!!!!!!!!!!!

2013.03.27 21:12

1. kifli tartás a fej asszimetrikus tartásával: Ma első ízben jártam egy új babánál. Az izomzatában nem találtam kórosat, sem asszimetrikus ránc, sem mélyen behúzódott bőrredő, sem tónuszavar, mégis a baba "C", azaz kiflitartásban feküdt, fejét csak az egyik oldalra fordítva tartotta. Az ülésbe húzásnál ugyanez a helyzet volt megfigyelhető. Kiderült, hogy volt februárban egy gyomor műtéte, a heg a hasfalon nem volt letapadva, behúzódva. Az asszimetrikus tartás miatt kezeltem is, és azt vettem észre, hogy nem a heg, hanem az egész egyenes hasizom kötött, kemény, a gyermeknek érzékeny / ezt a 2 hónappal ezelőtti műtét nem indokolja/. Véleményem szerint a fej és a törzs kóros tartását valószínűleg nem központi idegrendszeri zavar, nem méhen belüli kóros tartás, nem a fejbiccentő izom bevérzése /erre már láttam példát/, és nem is nyakcsigolya deformitás okozza. Az anya elmondása után nem szeretett hason feküdni, szerintem húzódott a heg és a műtét  miatt is lehettek fájdalmai, ami miatt a test felvett egy védekező tartást, ami miatt letapadtak a has izmai és a fej valamint a csípő pedig mintegy kompenzálja ezt tartásával, ezáltal felborult ai izomegyensúly, ami miatt a fej a törzs és a csípők felvették a "C" alakzatot. Szerencsére a nyakizmok nincsnek nagyon letapadva, csak oldalgyengeség tapasztalható. Összefoglalva: most is igazolódott a 1. Dévény módszer holisztikus szemléletmódja, miszerint az egész embert kell tekintetbe venni, az ok nem feltétlenül a tünetekben rejlik. 2. A mozgatórendszertől független tény is okozhat mozgásproblémát.

Tehát, ferde fejtartást okozhat eddigi tapasztalataim alapján:

a) O2 hiányos izomtónuszavar

b) méhen belüli kényszertartás

c) a fejbiccentő izom /SCM/ sérülése, bevérzése, mely UH-al igazolható

d) nyaki csigolya fejlődési zavara /deformitás-rtg-el igazolható//

e) post operációs szövődményként megjelenő kényszertertás és letapadás, a nyaki izomktól távol / jobb bordaív alatti részen heg, hasizmok merevsége/

Remélem hamar oldódni fog a probléma, majd beszámolok róla!

2. Másik vizsgálatom : Aggódó szülők hívtak, mert nem kúszik 8 hónaposan a gyermek, ami alapvetően nem baj, mert nem kell még feltétlenül kúszni 8 hónaposan, de azért megnéztem. Amit rögtön láttam, hogy ül a gyermek egy helyben, nem mozog. A szülőt kikérdezve, a gyermek sosem szeretett hason lenni, viszont székben ülve és a földre leültetve szépen megül, nem sír, jól érzi magát. Egyébként csak forogni tud. A gyermeket megvizsgálva, itt sem az anamnézisben, sem a izomtónusban nem találtam eltérést, letapadást, oldalkülönbséget, ráncasszimetriát. A következőre jutottam: Egész nap ülő helyzetben van, bár magától még nem ül föl!, nincs lehetősége hason és háton szabadon mozogni. Az üléssel a tapasztalati világban magasabb szintre jut, semmi kedve nem lesz kúszni, mászni, hiszen ezek a mozgások az izomzatnak nagyobb erőkifejtését, és a központi idegrendszer bonyolultabb összehangolási tevékenységét igénylik, ami megterhelőbb a gyermeknek, mint üldögélni és magasabbról szemlélni a világot. Ebben az esetben, mivel nem találtam idegrendszeri problémára utaló jelet, egy hónap haladékot adva a kezelésre, a szülőknek szigorúan megtiltottam az ültetést, kiadtam a hason fektetést, és adtam kúszató gyakorlatot, valamint négykézláb állítást. Ha nem lesz javulás: egy hó múlva kötelező kezelés!

Konklúzió:

  • ne ültessük a gyermeket amíg magától fel nem ül
  • hagyjuk a földön, nagy térben próbálkozni, ha nincs lehetősége gyakorolni, mitől kússzon, másszon
  • ha mászik egy gyermek, valószínűleg fog ülni, az ülés akár a felállás után is bekövetkezhet, még ez is lehet normális /kivéve súlyos spasztikus gyermek/
  • a már ülni tudó gyermek nem akar visszatérni a kúszásra, mászásra
  • a kúszás, mászás viszont a legfontosabb mozgásfejlődési mozzanat az idegrendszer fejlődésében, mert kihat a megfelelő erősségű törzsizomzat kialakításában /gerincferdülés megelőzése/, összehangolja a két agyféltekét, fejleszti a koordinációt, finomkoordinációt, azaz manipulációt, hiánya későbbi tanulási zavarokhoz vezethet!
  • természetesen, ha magától ül fel a gyermek, nem a szülő erőlteti, akkor ez valószínűleg nem okoz problémát, de figyelni kell, hogy legalább a mászás is beinduljon

—————

Két saját tapasztalat a DSGM terápiával kapcsolatban.

2013.03.25 10:39

1. 2005-ben leestem egy lóról, természetesen mivel jobb kezes vagyok, az tört el el. Mindkét aklarcsont tört, összesen 3 helyen, az egyik izületbe hatolóan. Csuklóizületem szalagjai elszakadtak, kétzőcsontjaim szétcsúsztak. Több órás késéssel /nem a kezelő orvos hibájából/ operáltak, meglemezelték alkaromat, kéztőcsontjaimat összetűzték dróttal, majd 6 hét gipsz. Baleseti intézetben  gyógytornászként eltöltött 5 munkaév után, tapasztalataim alapján azt gondoltam, minimum fél év és dolgozhatok, ha minden rendben megy.  Nem így lett: Néhány DSGM kezelés, otthoni gyógytorna és erősítés mellett, gipszlevétel után 1 hónappal dolgoztam!!!!!!!!!! Természetesen köszönöm  Domaraczky Olivér Doktor Úrnak, hogy tökéletesen végezte az operációt, enélkül nem sikerült volna! Tehát az eredményhez 3 dolog kellett: Jó orvos, DSGM, otthoni szorgalmas gyógytorna, erősítés. 

2. Kisebbik lányom meconiumos magzatvíből, vagyis O2 hiánnyal született /20 éve/. Én akkor még nem tanultam meg a Dévény módszert, ezért az apró tüneteket nem vettem észre, illetve a gyermek minden mozgást megfelelő sorrendben megcsinált, de mindíg az utolsó pillantban. Nem kapott DSGM kezelést, mert senki nem mondta, hogy kéne, minden orvos mindent rendben talált. Pár év tapasztalat után láttam meg a kiskori képeken, hogy nem jól tartotta a fejét, volt egy kis hypotoniája. A mai napig is laza tapintatú izomzata és tág izületei mellett visszamaradt néhány tünet. Iskoláskorra kialakult gerincferdülés, amin mindennapos úszás, torna a  Dévény Alapítványban, gyógytestnevelés és otthoni torna javított, az orvos véleményével ellentétben nem kellett fűző és bordapúp sem lett. 7-10 éves koráig fogszabályozásra járt, és jelenleg 20 évesen is fogszabályozni kell, majd szájsebészeti úton el kell távolítani 3 ki nem jött fogát. Az állkapcsai szűkebbek az átlagnál, boltozatosabb a szájpadlása, nehezebben rágja a húst és a szilárdabb ételeket, bár tudja. El tudom, képzelni, hogy szájkezeléssel ez megelőzhető vagy csökkenthető lett volna és nem kellene most nem mondom meg mennyi pénzt erre költeni. Az iskolai éveit végig küzdöttük figyelemzavara miatt, amit a pedagógusok észre sem vettek, mert intelligenciájával kompenzálni tudta. Leérettségizett, de könnyebb lett volna mindkettőnknek, ha a figyelemzavar elő sem jön, vagy kisebb mértékű lett volna, esetleg az oviban szóltak volna, hogy fogadjunk szakembert. A figyelemzavar is következhet a nem megfelelő mozgásfejlődésből. Lányom esete, nagyon-nagyon enyhe, de sajnos súlyosabb izomtónuszavarral küzdő gyermekeket sem küldenek szakemberhez, az apró tüneteket elbagatellizálják:-(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

—————

Napi tapasztalat

2013.03.21 20:26

Ma új gyermeknél jártam, vizsgálatot és kezelést végeztem. Mi /DSGM-es gyógytornászok/ tudjuk, de ide nem írom le, melyik intézményben a szülők azt az információt kapták, hogy a Dévény módszer a hypotoniás izomzatra nem jó, mert megnyújtja az imokat és még lazább lesz az izomzat. Ezt csak olyan ember mondhatja, aki nem ismeri a módszert. A DSGM elsősorban az izomban lévő érzékelő sejteken keresztül /proprioceptorok/ hat a központi idegrendszerre, amely ezután visszahat az izomtónusra. Ilyen módon gyakorol hatást a laza és a feszes izmokra egyaránt. A második ok, ami szintén cáfolja a kijelentést, hogy gyógytornászok végzik a kezeléseket, akik a fiziológiás /normál/ izületi mozgásterjedelem határain belül végzik a kezeléseket, tehát semmiképpen nem nyújtják túl az izomzatot. Természetesen letapadásokat oldunk a módszerrel. A szakértelem mindenképpen a DSGM gyógytornász jellemzője! Meglátásom az, hogy csak az mondjon véleményt egy módszerről, aki ismeri is azt. Engem személyesen a 15 év munka alatt csak egy orvos keresett meg azzal a kéréssel, hogy megnézhessen egy kezelést, illetve tájékoztassam róla. Szívesen látok bármilyen szakorvost, aki érdeklődik! Az oldalon található fórum többek között, ezt a célt is szolgálja: PÁRBESZÉD Szerencsére a gyermeket egy másik osztályról hozzám irányították.

—————

Nem egy cipőben járunk

2013.03.20 20:57

Ma befejeztem egyik kis páciensem kezelésést, mert meggyógyult. Pes adductus, azaz befelé forduló előláb diagnózissal kezeltem. Nagyon hamar kezdtük a kezelést, melyet az ortopédiai szakorvos kiegészített nappali, majd éjjeli sín viselésével. A folyamatos javulás után 12 hónaposan jár a gyermek, lábfejeit megfelelő helyzetben használja, de utánkövetés még szükséges. Befejezésül megbeszéltük milyen cipőt viseljen.  Nos: véleményem szerint befelé forduló előláb, sőt dongaláb esetén is kifejezetten ellenjavallom a supinátiós cipőt, mert az a tapasztalatom, hogy ez a fajta cipő nem csak a befelé forduló lábfejek esetén, de hypotón gyerekeknél is felerősítheti a befelé forduló tendenciát. Azt ajánlottam hordjanak emelést nem tartalmazó, vagy minimális belső emeléses cipőt válasszanak, és azt napi 2-3 órát hordják. Egyébként pedig ajánlott lesz a kertben mezítláb is járkálni. A supinatiós cipő, megfelelő bedőlő bokára, lúdtalpra, de ha a bedőlő boka az előláb befelé kanyarodásával jár, nem ajánlom ezt. Ebben a témában várom szakemberek tapasztalatait is. Hirdetek a szakmai fórumon egy cipőgondok nevű témajavaslatot. Várom orvosok, gyógytornászok meglátásait, tapasztalatait, esetleg ha van konkrét statisztika, erről valami információt is. Gyógytornászhallgatóknak esetleg szakdolgozati téma is lehetne.

—————


Elérhetőség

koraimozgasfejlesztés.com


Téma: Hozzászólások

Dátum: 2013.05.22

Feladó: Orsi

Tárgy: Hordozás

Érdekes eset. Valószínűnek tartom, hogy a tónuszavar állt fenn előbb, és erre csak rátett a hordozás. Az indiánok állítólag egészen mászás előttig cígölik őket, aztán mégis másznak.. Ám valóban az lehetett volna a megoldás, ha leteszik néha, így kiderül a probléma. Én eygébként pont inkább sétáláshoz, házimunka végzése alatt javaslom a hordozót, hogy vestibularis stimuláló hatását kihasználjuk.

Válasz

—————

Dátum: 2013.05.31

Feladó: Éva

Tárgy: Re:Hordozás

Köszönöm Orsi!
Én nem találtam tónuszavart, de utólag már nehéz megállapítani, hogy mi volt. Itt talán a családi lelki trauma is ludas lehet.

Válasz

—————

Dátum: 2013.03.21

Feladó: orsoly

Tárgy: cipő

Igen, emlékszem, ezt Dr. Szabó M. is megerősítette, helytelen a supinatios cipő ezeknél a gyerekeknél, mert kifejezetten ront a tartáson.

Válasz

—————

Dátum: 2013.03.21

Feladó: dr. Padányi Éva

Tárgy: Re:cipő

Végre egy hozzászóló!:-) Köszönöm!

Válasz

—————